1. Fejezet ~ Szia Neked Is!

Na sziasztok! Meghoztam... vagyis meghoztUK az első fejezetet, merthogy nem egyedül csináltam, legnagyobb örömömre :D Egy csodálatos írótársam volt, Pakkör Pítör személyében, aki elvállalta Harryt, és remekül alakítja, remélem, nektek is annyira fog tetszeni, mint nekem ^^

1. Fejezet

Van valami, ami a háborúnál és a halálnál is borzalmasabb és kegyetlenebb: az, ha félelemben kell élnünk.

(Éve Curie)

Boo

Láttam apán, hogy rendesen sikerült kiakasztanom, a testvéreimmel együtt, és jobb lenne, ha mindannyian szépen csendben elmennénk az útjából. Ennek a kimondatlan kérésnek eleget téve lépkedtünk egyre hátrébb és hátrébb, míg el nem értünk az ajtóhoz, amin szép sorban kiszöktünk és pár pillanatra megálltunk kint. Stephen, a legfiatalabb bátyám rám nézett. – Ez elég szánalmasan sikerült. – Számba haraptam, nem tudtam mit mondani, igaza volt. Tanácstalanul szívogattam alsó ajkam, és kinéztem az ablakon. Már este volt, a csillagok mintha körülvették volna a kastélyt. Ki akartam menni, hogy sétálhassak és kiszellőztethessem fejem. Annyira elbambultam, hogy Stephen-nak rám kellett csettintgetnie, hogy rá figyeljek. Mindig ezt csinálja, azt hiszi, hogy csak azért, mert jóval idősebb nálam, sőt, mindannyinknál, már azonnal joga van parancsolgatni, sőt, ilyen rohadt idegesítően csettintgetni is.  Elhessegettem a kezét fintorogva. – Na már! Tudod, hogy utálom, mikor ezt csinálod te lökött! – Megszívtam alsó ajkam, gondolkodtam, hogy alkalmas-e a pillanat arra, hogy felvezessem nekik a dolgot, de végül úgy döntöttem, igen, az, mert ha most nem, akkor a bátyáim elrángatnak valami hülyeséget csinálni. – Aha… figyeljetek, én elmegyek inkább sétálni, fáj a hasam, szédülök is… lehet jobb lenne nekem kicsit kint. – Próbáltam beadni nekik a dolgot, és még csak nem is hazudtam, tényleg fájt a hasam, és enyhén émelyegtem, valószínűleg ezért is vágytam annyira a levegőre. Mind az öt bátyám rémülten méricskélt, nem akarták, hogy kiadjam eléjük a vacsorámat, ettem bőven, szóval nem számíthattak túl sok jóra. Végül mindannyian bólogattak, és még a kezükkel is hessegettek, jelezve, hogy minél gyorsabban távozzam a körükből, minél messzebb, nehogy még a végén a karjukba ájuljak, vagy egyéb idegesítő és kellemetlen dolog. Kiszaladtam a kastélyból, át mindenen, az ezüst réteken is, és mikor elértem a szélére, levetettem magam, és félig zuhanórepülésben közelítettem meg a talajt, de simán landoltam a tó mellett. Körülnéztem, egy árva lélek sem volt sehol, így megragadtam az alkalmat, hogy kinyújtóztassam zsibbadt tagjaim. Tudtam, hogy most senki nem fog utánam jönni, így kezeimen feltűrtem a ruhát, és végigsimítottam a sebeken csuklómnál. Túl régiek voltak, de bennem még forrt a bűntudat, így elővettem zsebemből a kis pengét és lassan emeltem magamhoz. ám mielőtt még bőrömhöz ért volna, egy hang vágott át a sötéten. – Tedd le de azonnal! – Barátom előmászott a fák közül, és hozzám lépett elég indulatosan, hogy lássam, amúgy sem volt jó kedve. – Add azt ide haver – Bökött a penge felé, de arrébb húztam tőle kezem. – Nehogy megvágd magad az Istenért, Louis, ha már az én könyörgésemre nem hallgatsz, legalább a józanészre figyelj már egy kicsit. Este van, a vérre jönnek a démonok, te is tudod. – Toppantott, és idegesen felém kapott, mire ijedtemben rámarkoltam a fémre, éreztem, hogy mélyen belém mélyed. Felszisszentem, és elejtettem, sápadt ujjaim közt viszont vörösség terjedt. Franky dühösen kezdett szitkozódni, én pedig hátráltam. – Megijesztettél – Motyogtam csendesen. Elkapta a kezem, és maga felé húzva nézte meg alaposan. – Ez rohadt mély… el kell tűnnünk innen, de most azonnal – Ragadta meg kezem, mire a fájdalom végigvágott alkaromon. – Ne, eressz már el! – Rántottam el tőle magam, és fenékre ültem a lendülettől a véres penge mellé. Aztán roppant valami.

Harry

A szobámban feküdtem az ágyon, és épp merültem volna el a gondolataimban, mikor is az ajtóm szó szerint kirepült a keretéből. Csak nyugodtan feküdtem tovább a plafont bámúlva, nem igazán érdekelt hogy kijött be, de az már biztos hogy nem fél tőlem, ha már így betörte az ajtóm.... Az illető bizonyára meg unta hogy nem törődök vele, mivel hozzám vágott valamit, de hogy mit...fogalmam sincs. Unottan fordítottam a fejem arra amerre az a valami esett amit hozzám vágtak......egy alsó....HOGY MI?! Úgy pattantam fel az ágyról ,mintha parázson feküdtem volna (volt már olyan úgy hogy tudom milyen). Szinte lehetett látni a lángokat a szememben, ahogy kerestem azt a barmot aki ide dobta ezt a szart! Nem kellet sokat keresnem. Egy alakot vettem észre az ajtó tokjának támaszkodva, miközben gúnyosan rám vigyorgott. Egyszer tényleg kinyírom ezt a barmot! -Csá,haver!-köszönt Edward, és elindult felém. Mikor ide ért elvette az alsót az ágyamról, és még mindig vigyorogva, beszélni kezdett:-Nyugi már, nem lesz tőle semmi bajod! Amúgy se az enyém. -lett nagyobb a vigyora. Meg ragadtam a nyakát, és nekivágtam a falnak, ahol lett egy szép nagy lyuk. –Mi a faszt keresel itt?-sziszegtem a fogaim közül.-Tudtommal feladatod van, vagy tévednék?! És mi a szar ez..?!-mutattam a kezében lévő textilre. -Nyugi Harry!-kezdett magyarázkodni barátom. -1.unatkozom, 2.jól tudod, feladatom volt ,de már végeztem vele, és volt még időm egy kis szórakozásra is..ha érted mire gondolok..-mutatta fel az alsót, miközben perverzen el vigyorodott. Látványosan szemet forgattam, elengedtem és vissza sétáltam az ágyamhoz. –Mit akarsz?-kérdeztem lekezelően. –Mint már mondtam, unatkozom. Csináljunk valamit!-kezdett nyafogni. Egy sor kifogás , és egy sor nyafogás után ,végül beadtam a derekam. Elindultunk, fogalmam sincs hová, míg nem a földre nem érkeztünk. Undorodva néztem körbe. Minden olyan,..élettel telivolt, a sötétség ellenére is. És ez…undorító. Lassan lépkedni kezdtünk, míg egy tó féleséghez nem értünk. Le ültem egy nagyobb kőre ami elég közel van a vízhez, míg Edward fel-alá járkálgatott miközben azon gondolkodott ,hogy mit csináljunk. Unalmas volt, ezért elfordítottam róla a tekintettem és a vizet kezdtem nézni, amiben meg jelent a tükörképem. Ahogy láttam megjeleni az arcom a vízben ,eszembe jutott amiket Lindsay ma mondott,…amiken ma egésznap a szobámban fekve gondolkodtam. Még mindig hallom a szavait:”Már nem az vagy aki voltál! Mióta Lucifer az apánk,rád se ismerek! OLYAN LETTÉL,MINT Ő!” Hm….ahogy az évek múlnak, egyre többször ,vágja ezt a fejemhez. De mit vár?! Tudja min mentünk keresztül, és még csodálkozik hogy változok?!.....Finom illat csapta meg az orrom, ..vér, nem is akár milyen,..angyal vér. Lassan Edward felé fordítottam a fejem , hogy szóljak neki, de ő már hamarabb meg érezte,mert eltűnt. Sóhajtottam egyet, felkeltem a kőről , és az illatot követve elindultam. Se perc alatt oda értem, és barátomat is meg találtam. A tó másik részénél volt, a földön egy fiú feküdt ,akit gondolom leütött, ő meg egy fánál volt ahova egy másik fiút nyomott ,kezeit feje felett összefogva. Ahogy meg láttam a fiút tudtam hogy az ő vérét éreztem. A testem szinte magától cselekedett. Oda rohantam Edward-hoz, egy mozdulattal ellöktem, így két fát ki is döntött. Az angyalhoz fordultam, aki a félelemtől remegett. Kezemmel lefogtam kezeit a feje felet, mint ahogy barátom is tette. Félelemmel és könnyekkel teli szemekkel nézett rám, amitől egy gonosz mosoly húzódott arcomra. Közelebb hajoltam hozzá, és ajkaimat a nyakára tapasztottam.Lágy kis csókokat leheltem rá, míg egy részen mégjobban remegni kezdett.Nyakába mosolyogtam, és azt a részt szívni kezdtem.

Boo

Tudtam, hogy igaza van, és hamar nagy bajba kerülhetünk, de fájt ahogy hozzám ért, naná, hogy elkaptam a kezem tőle! Még soha nem láttam démont, pedig már egy ideje azért lent csinálom ezt a kicsit sem egészséges „szórakozást”, viszont ennek ellenére sem hittem, hogy nincsenek démonok, és csak kitaláció az egész, hiszen a bátyáim már elég sok holttestet vonszoltak át a palotán, hogy tudjam, ez nem olyan mese, mint a mumus az ágyam alatt. Azt viszont képtelen voltam elhinni, hogy tényleg olyan nagyon gonoszak. Amiket meséltek.. olyat nem tehet senki, lehetetlen! Fel akartam állni, hogy együtt indulhassunk el haza, mert itt már semmi keresnivalóm, de ekkor hirtelen valami gyors letarolta a barátom, aki mozdulatlanul terült el, és mielőtt bármit is tehettem volna, egy fának csapódtam. Rendesen odazúztam a fejem, éreztem a fájdalmat végigrohanni fülem mellett a nyakamhoz, megroggyantak tőle lábaim, de nem tudtam összecsuklani, mert erősen fogott az a valaki. Nehezen kinyitottam ki a szemem… és ott állt előttem egy igazi démon. Hirtelen nem éreztem a fájdalmat, vagy a félelmet, hogy eltöri a karomat, olyan erősen fog, ~ és ez mondjuk elér reális félelem volt, tekintve, hogy az angyalok csontjai üregesek, hogy könnyebbek legyenek, így gyorsabban repüljenek, mint akármelyik démon ~ nem, csak őt láttam magam előtt. Még soha nem féltem ennyire valakitől, vagy inkább így. A jeges érzés a szívemből indult, és elzsibbasztotta mindenemet, még kapálódzni is elfelejtettem. Láttam éles fogait, ahogy közelített felém, remegtem szorításában, nem tudtam elhúzni a kezem, lehelete már nyakamat simogatta, de aztán eltűnt előlem, és csak hangos reccsenések jöttek, a srác kitört két fát is… nem értettem, aztán valaki megint a fának nyomott, egy göndör hajú fiú volt, még helyesnek is mondtam volna, ha nem lett volna olyan sötét mindene. Pár forró könnycsepp rohant végig arcomon mosolyára, szívem észvesztően hevesen dobogott, keze szorításában ujjaim eredménytelenül vergődtek, a sebből a meleg vér lefolyt tenyeremen, csuklómon és az ő kezén gyűlt össze. Ő is a nyakam felé közelített, nem tudtam szabadulni tőle, forró ajkai megtalálták nyakamat, nem mondom, a puszikra megdöbbentem, fürtjei fölött eszméletlen barátomat néztem, hátha felkelne végre, de semmi jelét nem láttam rajta a szándékra, közben a férfi nyakam tövébe ért, ajkai alatt ütőerem lüktetett, és bizsergés áradt szét testemben, megremegtem, mellkasom az övének feszült, éreztem szívverését, az enyém közelébe nem ért. Észrevehette a dolgot, mert megszívta bőröm, ezt már nem bírtam hang nélkül kibírni, és felnyögtem, fejem a fának feszült… élveztem, de a félelem sokkal erősebb volt, próbáltam keresni valamit vagy valakit, aki segíthet, de csak a másik démont láttam meg, aki feltápászkodott, és közelebb jött. Agyam teljesen leblokkolt a sokktól, ujjaim kezébe kapaszkodtak, amik tartottak a fánál, vagy egyáltalán állva. – Ne, kérlek, hagyjatok békén! – Törtem ki hirtelen, meg akartam mondani, hogy az apám tuti, hogy eljön értem, de ezt tilos volt megmondani. Szigorúan tilos volt a démonok tudtára adni, hogy nem csak egy angyal vagyok, ezt eddig is tudtam. Kezemet nem tudtam erősebben mozgatni, mert a vékony csontok miatt tényleg eltört volna, így csak megpróbáltam elnyomni magamtól a lábammal. – Eressz el, el fogod törni a kezem – Nem tudom, hogy honnan vettem, hogy ez őt érdekli, de azért megosztottam vele a gondolatot. – Nincs jó ízem, még csak nem is vagyok felnőtt – Ez marha jól sikerült, tökre bátor reagálás volt, a vezér fiához méltó. Gratuláltam magamnak, aztán fel is mentettem magamat hamar. Hiszen még soha nem tanultam önvédelmet…

Harry

Mikor szívni kezdtem a nyakát, ajkait egy nyögés hagyta el, mire elégedetten elmosolyodtam. Lassan elhajoltam nyakától, és ajkaim még nagyobb mosolyra húzódtak , mikor megláttam a lilás foltot díszelegni a nyakán. Tekintetem nyakáról ,arcára vándorolt,amit ide-oda kapkodott hát ha lát valakit aki segít neki, de el kell hogy szomorítsam……senki se fogja meg menteni. Éreztem valami nedvesett a kezemen, felnéztem és meg láttam az említett testrészemen az angyalka vérét. Csábított a gondolat hogy lenyaljam, és mivel a kíváncsiságom ,hogy milyen az íze, nagyobbnak bizonyult mint az akarat erőm, ezért így is cselekedtem. Azt a kezem ami az övéit fogta, gyorsan átváltottam a másikra. Most hogy jobban megnézem,…az egész tenyeremen,és néhol az ujjaim között, minden hol vér van. Lassan a számhoz emeltem, fejem kicsit oldalra fordítottam, hogy a srác is lássa ,ahogy nyelvem a tenyeremhez érintem és kínzó lassúsággal nyalom le róla a vérét, ami meg kell hagyni……elég finom….. Ekkor recsegésre lettem figyelmes. A hangok irányába fordítottam fejem, és azt láttam hogy Edward próbálja magát kiásni a fák maradványai alól. Egyszer csak elkapja a pillantásom, és vicsorogva le dobja magáról az utolsó ,nagy fatörzs darabot, össze gyűjti maradék erejét, és –a nagy fájdalmai ellenére- feláll,és lassan kicsit bicegve felénk kezd lépkedni….mondjuk ezt az angyalka más hogy láthatja, hiszen csak a démonok látnak át ezen az úgy nevezett „Megtévesztő varázson”. Király, mi?..... Mikor barátom ide ért, épp kezdte volna le ordítani a fejem hogy „Miért kellet el lopnom a játékát?!” mikor is, az angyalka kétségbe esetten megszólalt: - Ne, kérlek, hagyjatok békén!-erre mind ketten felé kaptuk a tekintetünket. Hm..mégis milyen démon lennék ha békén hagynám?!..Elég hülye. Ekkor megéreztem valamit a csípőmnél, lenéztem ,és meg láttam a srác lábát ahogy próbált azzal eltolni magától, sikertelenül.. –Eressz el, el fogod törni a kezem! -kezdte megint. Most komolyan….hol érdekel ez engem?!..Elég buta egy angyal… -Nincs jó ízem, még csak nem is vagyok felnőtt!-komolyan…leszarom!   Ekkor Edward „végre” meg szólalt:- Na, figyelj kölyök! Konkrétan leszarjuk hogy eltöri-e vagy se a kezed! És az se nagyon érdekel hogy felnőtt vagy-e vagy se, meg az ízed se nagyon foglalkoztat….úgyse arra kellenél…-a mondandója végén, perverzen meg nyalta a száját, mire a „foglyom” még jobban félni kezdett. –Amúgy….-kezdte barátom- MI A FASZÉ KELLET ELREPÍTENED, BASZD MEG?!-kezdett üvölteni a fülembe, mire szabad kezemmel pofán vágtam. A faszt ordítson a fülembe..! –Azért „kedves” Edward, hogy nehogy megint meg fektes valakit, és az alsója megint a pofámban landoljon! Ez válasz a kérdésre?-kérdeztem egy tündéri mosoly kiséretében.- És amúgy is emlékez..azzal nem feküdhetsz le akit már ÉN megjelöltem..!-ajkaimon gúnyos mosoly jelent meg, miközben ő értett len fejt vágott. Fejemmel a srác nyaka felé biccentettem. Edward a foltra kapta tekintetét, mire feje vörösre változott az idegtől,és kezdett volna mindennek elhordani, mikor is nem messze tőlünk meg nyílt a föld, és Lindsay jelent meg. Körbenézett , de tekintete meg akadt rajtam és a fának nyomott fiún, Edward-al nem nagyon foglalkozott…-Fiúk vége a szórakozásnak! Most velem jöttök, és nincs vissza beszélés!-nézett ránk fenyegetően, aminek meg lett a hatása. Edward be durcázott ugyan, de engedelmeskedett nővéremnek, aki türelmetlen pillantásokat küldött felém. Még utoljára a sráchoz fordultam, aki még mindig remegett a félelemtől. Arcomon egy gonosz mosoly jelent meg, miközben a füléhez hajoltam és bele súgtam: „Még találkozunk.”, bele pusziltam a fülébe, és Lindsay-ék felé mentem. Már pont mellette álltam, mikor meg nyílt alattunk a föld, és mi meg egyre jobban és jobban „sűllyedtünk” el, míg már teljesen el nem tűntünk..